Elindult a szeniorob.hu oldal
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Az oldal a www.szeniorob.hu címen érhető el magyar, angol és német nyelven.
2012-től három országos bajnokság szerepel a naptárban, így terveink szerint évente három versennyel kapcsolatban kerülnek fel információk az oldalra.
Mivel a rövidpályás OB nemrég került megrendezésre, így ezen adatok csak utólag kerülnek majd rögzítésre.
Az első verseny, amelyen teljes körűen használható lesz az oldal, az I. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság, amely 2012. április 13-15-én kerül megrendezésre Kecskeméten.
A következő esemény pedig a 2012. augusztus 24-26-án Gyulán megrendezésre kerülő XLII. Nyitott Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság.
Bízunk benne, hogy valamennyi látogatónak elnyeri tetszését az oldal és a különböző funkciókkal, információkkal még inkább a versenyek jó hangulatát a versenyzői elégedettséget tudjuk szolgálni.
Az oldal funkció között az alábbiak találhatók:
- Város - az adott OB helyszínéül szolgáló települést mutatja be röviden, címszavakban
- Uszoda - a versenynek helyet biztosító létesítményt hivatott bemutatni, a különböző funkciókkal, lehetőségekkel, szolgáltatásokkal
- Szállás - a verseny helyszínéül szolgáló településen található szálláshelyeket ismerteti. Többnyire ezek olyan szálláshelyek, amelyekkel a rendezők felvették a kapcsolatot és a verseny idejére akár kedvezményes feltételekkel lehet szállást foglalni.
- Program - a verseny pontos menetrendjét, időrendjét, illetve a versenyszámok sorrendjét tartalmazza. A verseny lebonyolítása során az egyes versenyszámok rajtlistái, illetve eredményei itt találhatók meg.
- Galéria - a településről, az uszodáról és magáról a versenyről készített fotók, videók közzétételére szolgál.
- WebTV - amennyiben sikerült egy-egy helyszínen megoldani az on-line webes közvetítést, akkor azt ebben a pontban lehet megtalálni.
- Támogatók - a versenyek megrendezésében, szervezésében szerepet játszó támogatók megjelenítését szolgálja ez az pont.
Használja az oldalt és amennyiben észrevétele, megállapítása van, kérjük értesítsen minket!
A szervezők és rendezők nevében:
Kolonics Krisztián

