Hír

2015.03.04
Országos szenior úszóbajnokságot rendez a győri Zabolátlan úszóegyesület április 11-12-én a győri Aqua Sportközpontban. A versenyre a nemzetközi mezőnyből – Ausztriából, Ukrajnából, Szerbiából, Romániából – is többen jelentkeztek már. Jelezte indulási szándékát a kilencvenöt éves dr. Bánki Horváth Béla is, aki három hete is világcsúcseredményt úszott. A megmérettetésen paraúszók is medencébe szállnak.
0 db hozzászólás
2015.02.26
Idén 2015. május 1. napján lesz az a Közgyűlés, ahol a beszámoló és a közhasznúsági jelentés elfogadása mellett, lebonyolításra kerül az új elnök, elnökség, FB és egyéb bizottságok tagjainak megválasztása. Az Alapszabály 19.§ rendelkezik a választásról és annak rendjéről. Ennek lényeges tartalma szerint a választásokat megelőzően 30 nappal kell jelölő bizottságot felállítani. A közgyűlési meghívót 30 nappal korábban kell megküldeni.
0 db hozzászólás
2015.02.25
A 2015-ös egyesületi illetve egyéni regisztrációkkal kapcsolatos információk kimutatását a mellékelt táblázatban tekinthetik meg a sporttársak. Az egyéni regisztrációk a tavaly egyénileg regisztrált versenyzők nevét tartalmazzák.
0 db hozzászólás
2015.02.18
Megjelent az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított forrásból, a Nemzeti Együttműködési Alap 2015. évre vonatkozó pályázati kiírása. Ezzel megnyílt a lehetőség, a civil önszerveződések működésének és szakmai tevékenységének, a nemzeti összetartozásunk erősítését és a közjó kiteljesedésében vállalt szerepük támogatásának finanszírozására. A korábbi évekhez hasonlóan pályázatok lebonyolításával kapcsolatos feladatokat az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő látja el. A működési kiírás egységes szerkezetben, egy pályázati kiírás keretében, míg a szakmai programok támogatására kollégiumonként, külön-külön jelent meg.
0 db hozzászólás
2015.02.01
A X. Aquarius Nemzetközi Szenior Úszóverseny - azaz a 3. Dr. Varga István Emlékverseny Nyíregyháza – Sóstógyógyfürdőn az 50 méteres uszodában lesz megrendezve.
1 db hozzászólás
2015.01.11
Az „ Univer24” egy úszó és vízilabdázó legendák jelenlétével támogatott, több száz úszó tömegrendezvényével kísért 24 órás hosszútávúszó erőpróba. A Rendezvény tehát nem verseny, hanem az úszás ünnepe!
0 db hozzászólás
2015.01.04
Kedves Sporttársak! Boldog új évet kívánok a Magyar Szenior Úszók Országos Szövetségének elnöksége nevében! 2015 májusában a szenior úszó szövetség elnökségének a megbízása lejár. A következő elnökség 2015-2020 között dolgozik majd és a budapesti szenior VB előtt fogja befejezni a tevékenységét, ami döntően befolyásolja a szenior úszás elterjedését és népszerűségét egy, a hazai szenior úszás számára fontos időpontot közvetlenül megelőző időszakban.
0 db hozzászólás
2014.12.30
A szenior úszást ismertető cikk jelent meg "A mozgás szabadsága" (A szabadidősport társadalmi, gazdasági és egészségügyi megközelítései Elméletek és kutatási eredmények a gyakorlat szolgálatában Szerkesztette Perényi Szilvia 2014) című kiadványban. Az ismertetőt Csaba László és Miklós Attila írta és itt olvashatjátok.
0 db hozzászólás
2014.12.23
Első alkalommal kerül megrendezésre 2015-ben a „Duna Kupa” Közép- és Kelet Európai Szenior Úszó Egyesületek Kupája, amely egyben a IV. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság is. A LEN versenynaptárában is szereplő verseny egyik célja a szenior egyesületek közötti csapatverseny megteremtése, Közép-Kelet Európai szinten történő rangsorolása.
0 db hozzászólás
2014.12.18
Kedves ismerőseim! Elsősorban Budapesti vagy a környékiek segítségét szeretném kérni.Pesten fekszem az egyik klinikán és az egyik betegtársamnak (szobatársnak) sajnos rendszeres vérre van szüksége az életben maradásához. Ezért sürgős irányított véradásra lenne szüksége az illetőnek. Ha megosztásaitokkal hozzájárulnátok azzal lehet, hogy segítséget tudnátok nyújtani és eljuthat olyan véradókhoz az infó akik hasonló vagy azonos vércsoportú emberek. Az adatok a következők ahová a levett vért lehet "irányítani": II-számú Belgyógyászati Klinika Budapest VIII.ker Szentkirályi út 46. A beteg adatai: Vágújhelyi Lajos, szül idő: 1939.05.03 Édesanyja neve: Kiss Rózsa, a vércsoportja: A+ Megosztásaitokat és a segítséget előre is köszönöm! Tóth Lajos
0 db hozzászólás
2014.12.14
A Magyar Szenior Úszók Országos Szövetségének (MSZUOSZ) elnöksége a 2015. évre összetett csapatversenyt ír ki. A verseny célja a szeniorúszó egyesületi tagok versenykedvének növelése.
0 db hozzászólás
2014.12.01
Az alábbiakban összefoglaljuk a Magyar Szenior Úszók Országos Szövetségének 2015. évi egyesületi tagdíjra és versenyzői regisztrációs díjra vonatkozó információkat.
0 db hozzászólás
2014.11.17
A tavasszal megrendezett Hajós Alfréd emlékúszáshoz hasonlóan - az elmúlt évek hagyományát felújítva - a Magyar Szenior Úszók Országos Szövetsége úgynevezett „Őszi hosszútávúszó postaversenyt” hirdet. A versenyt Magyarország bármely uszodájában meg lehet rendezni, szabadon csatlakozhat bárki az úszáshoz. A táv teljesítése történhet edzésen vagy erre az alkalomra kiírt versenyen. Ha valaki ilyen verseny szervezését (időmérés, eredmények összegyűjtése és elküldése) vállalja, kérjük közölje, hogy a honlapunkon (www.mszuosz.hu) közzé tegyük, ezáltal minél többen csatlakozhassanak az úszáshoz.
0 db hozzászólás
2014.11.10
2014.december 06-07-én Törökbálinton kerül megrendezésre szenior úszóverseny. Verseny helyszíne a Törökbálinti Sportközpont, 2045. Törökbálint, Óvoda u. 6. Nevezési határidő: 2014. november 25. A nevezési lapokat e-mailben repa25@digikabel.hu címre kell elküldeni. Az első napi verseny után dec. 6-án szombaton 19 órakor közös zenés vacsorát szervezünk a „Bálint Márton Iskola” éttermében. Vacsora ára 2500.-Ft/fő itallal együtt.
0 db hozzászólás
2014.11.08
A XII. Hódmezővásárhelyi Nemzetközi Szenior Úszóverseny részletei az alábbi linken érhetők el.
0 db hozzászólás
2014.10.05
Frissítve!!! „Duna Kupa” Közép- és Kelet-Európai Szenior Úszó Egyesületek Kupája és IV. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság 2015-ben Kecskeméten. Elérhető a jegyzőkönyv!
0 db hozzászólás
2014.09.26
A versenyről az Eger TV készített összefoglalót.
0 db hozzászólás
2014.09.24
Tisztelt Sporttársak! Szomorúan értesítelek benneteket, hogy édesapám, idősebb Rentka László 2014. augusztus 27-én 96 éves korában elhunyt. Kívánságára szűk családi körben eltemettük. A helyi újságban megjelent és a Debreceni Szenior Úszó Klub honlapján is megtalálható nekrológ itt található.
0 db hozzászólás
2014.09.09
Az egri XIII. Bitskey Aladár emlékversenyt 2014.09.20-21-én rendezzük a verseny névadójáról elnevezett uszodában.
0 db hozzászólás
2014.08.28
Dr. Regele Károly baráti rendezvényként indította el 1970-ben azt az úszóversenyt, amely mára hazánk legnagyobb és legnépszerűbb szenior bajnokságává nőtte ki magát. A magyar és a határon túlról érkező versenyzők három napon keresztül mérhetik össze erejüket a Széchy Tamás Sportuszodában, a Várfürdőben.
0 db hozzászólás
2014.08.21
A gyulai OB előzetes rajtlistája az alábbi linken érhető el. Ezt az előzetes rajtlistát azért teszem közzé, hogy kiküszöböljük a hibákat! Nézzétek meg, bogarásszatok, s ha valami nem stimmel még verseny előtt tudunk módosítani. 12 óra 30 után már nincs módosítási lehetőség! A váltótagok 10-12. versenyszámnál, ha kimaradt valaki küldjetek sms-t 70/3260668! Fehér Edit
0 db hozzászólás
2014.08.15
Tisztelt Tagszervezetek! Az MSZÚOSZ Elnöksége szeretettel és tisztelettel meghívja Tagszervezeteit a 2014. szeptember 20-án, szombaton, 16:00 órakor kezdődő rendkívüli közgyűlésére.
0 db hozzászólás
2014.08.14
Kedves Sporttársak! Minden érdeklődő szenior úszót szeretettel várunk a magyar szenior úszással kapcsolatos Fórumra, szombaton 2014.08.23-án a versenynap után az uszoda melletti büfésornál.
0 db hozzászólás
2014.08.07
Ismét eltelt egy év illetve egy fél év a hosszú távú versenyünk óta, s ismét szeretettel várunk minden kedves versenyzőt. Néhány közérdekű információt szeretnénk megosztani veletek.
0 db hozzászólás
2014.08.07
2014.július 27. és augusztus 10. között a kanadai Montreálban kerül megrendezésre a XV. FINA Szenior (vizes) Világbajnokság, úszó, szinkronúszó, toronyugró és vízilabda sportágakban. Az úszó versenyszámok augusztus 3. és 10. között kerülnek lebonyolításra.
0 db hozzászólás
2014.07.27
A gyulai Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság hivatalos elektronikus időmérő rendszerrel kerül lebonyolításra, amelynek adminisztrációját a Magyar Úszó Szövetség és a Magyar Szenior Úszók Országos Szövetségének megállapodás alapján az ÚSZÁS rendszerrel bonyolítjuk le. A nevezések pontos és követhető, illetve gyors feldolgozás érdekében online nevezési felület kerül kialakításra, amelyen keresztül az ÚSZÁS rendszer automatikusan tudja feldolgozni az adatokat. Az alábbiakban összefoglaljuk az online nevezési rendszer használatának legfontosabb tudnivalóit.
0 db hozzászólás
2014.07.15
Kérjük azokat az egyesületeket illetve egyéni versenyzőket, akik neveztek a Világbajnokságra, hogy jelentkezzenek Csaba Lászlónál (csaba.laci48@gmail.com, tel: 06-30-4175392), mivel a MSZUOSZ minden résztvevőnek ad egy trikót ajándékba. MSZUOSZ elnöksége
0 db hozzászólás
2014.07.15
2014. július 20-án vasárnap a szurdoki tó (Surduc) Temes megye, Traian Vuia és Fardea helység között), kerül megrendezésre harmadik alkalommal a nyíltvízi úszás.
0 db hozzászólás
2014.07.11
A 2014.augusztus 20-án megrendezésre kerülő távúszóverseny részleteiről az alábbi linken lehet bővebb információhoz jutni.
0 db hozzászólás
2014.07.04
2014. Július 19-én, szombaton a „komlósi Rozmárok” és a Rózsa Fürdő szeretettel várja a szurkolókat és azokat is, akik csak szórakozni szeretnének ezen a kellemes, napsütéses nyári napon és szeretnék látni a dél-alföld legszebb rózsáját. A szeniorúszó egyesületek nevezésén kívül az egyéni jelentkezőket is szívesen várjuk, hiszen a rendezvény fő célja, hogy a versenyen keresztül népszerűsítsük az úszást és az egészséges életmódot mindenki számára.
0 db hozzászólás
2014.06.27
A 2014.06.27 és 29. között Hódmezővásárhelyen megrendezésre kerülő III. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó OB kapcsán az alábbi információkat tesszük közzé.
0 db hozzászólás
2014.06.26
Az alábbiakban tesszük közzé a Magyar Úszó Szövetség köszönő levelét, melyet a Magyar Úszás Napja rendezése kapcsán nyújtott értékes munkájáért Csaba Lászlónak az MSZÚOSZ elnökének írtak.
0 db hozzászólás
2014.06.26
A hódmezővásárhelyi III. fedett medencés szenior OB nevezési határidejét meghosszabbították.
0 db hozzászólás
2014.06.23
A szövetség vezetősége ezúton fejezi ki sajnálatát és kíván mielőbbi gyógyulást, felépülést a szombaton Balatonfüreden megbetegedett versenyzők részére. A MÚSZ nyíltvízi úszás szövetségi kapitányától közvetetten kapott orvosi kezelési tanácsokat - Dr. Pikó Károly ajánlása - az alábbiakban tesszük közzé.
0 db hozzászólás
2014.06.18
2014.06.21-én Balatonfüreden a Magyar Úszás Napja rendezvény keretein belül megrendezésre kerülő nyíltvizi OB-val kapcsolatban az alábbi információkat tesszük közzé.
0 db hozzászólás
2014.06.18
Mindenkit szeretettel várunk a hosszú pályás szenior országos bajnokságra. A versenyen minden, a világbajnokságon is megrendezett távon rendezünk futamokat.
0 db hozzászólás
2014.05.23
Kedves Szenior Úszók! Szeretettel várunk Benneteket Szentesen május 31-én és június 1-jén. A megszokott környezetben, a megszokott hangulatban rendezzük ebben az évben is versenyünket.
0 db hozzászólás
2014.05.22
A szövetség elnöksége Hódmezővásárhelyen 2014.06.28-án a 15:00 órától, illetve versenynap után az uszoda területén a lelátó előterében tarja a kibővített elnökségi ülését. Akit érdekelnek a napirend témái vegyen részt az elnökségi ülésen vagy ha szeretne véleményt nyilvánítani írjon e-mailt bármelyik témában.
0 db hozzászólás
2014.05.13
Az MSZÚOSZ a Magyar Úszó Szövetséggel közösen az Úszás Napja alkalmából 2014. június 21-én Balatonfüreden megrendezi, a Nyílt Vízi Szenior Úszó Országos Bajnokságot.
0 db hozzászólás
2014.05.11
Hálátlan feladat bejelenteni, de sajnos idei versenyünket nem tudjuk megtartani!!! A körülmények és a kevés nevezési létszám nem teszi lehetővé, hogy az idén megrendezzük versenyünket. Szeretnénk, ha méltó környezetben fogadhatnánk benneteket, mely az augusztusban elkezdődő uszoda és fürdő rekonstrukcióval válhat valóra.
1 db hozzászólás